Idris Elba szerint egy hét karanténra minden évben szüksége lenne az embereknek
A színész megosztotta a koronavírusos fertőzésének a tapasztalatait.
A színész megosztotta a koronavírusos fertőzésének a tapasztalatait.
Átváltoztatásnál és úrfelmutatásnál a megszokott csengők helyett a dudák szólnak.
Tom Moore előtt századik születésnapján ünnepi bélyeg kiadásával tiszteleg majd a brit posta is.
A brit kormány meg van győződve arról, hogy ez az oltás lesz a legjobb eszköz a betegség leküzdésére.
A színész negronit kevert otthon, a felesége felvette, az Instagram nem tud betelni vele.
Megtartják szeptemberben a velencei filmfesztivált, de Alberto Barbera fesztiváligazgató szerint az idei egy szükségszerűen "kísérleti" rendezvény lesz, maszkokkal, távolságtartással és jóval kevesebb amerikai sztárvendéggel.
A Pihentesd a dokit kezdeményezés célja, hogy a járvány miatt leterhelt egészségügyi dolgozók munkahelyükhöz minél közelebb tudjanak lakhatást találni.
Március közepén beszakadt a legnagyobb hazai csomagautomata-cég forgalma, de aztán kilőtt, és azóta is hasít. A webshopos rendelők még mindig szívesen kérik a kihalt plázákba a csomagjaikat, amiket az emberek gyorsabban vesznek át, mint a járvány előtt.
Szokás szerint új képekkel emlékezett meg a királyi család a jeles alkalomról.
A rapper a híressé vált tésztájával jelezte támogatását az egészségügyi dolgozók felé.